Happy Family
Aaaanyira jó hangulatot hozott a stúdióba ez a kedves és nagyon vidám kis család. Lili (aki mellesleg egy turbóegér) gyakorlatilag egy percre sem állt meg, nem az az egy helyben ülős típus
. Anyu (pocakban kisfiúval) és apu persze az elmúlt másfél év alatt rendesen kiismerték őt, rutinosan futottak utána, dobálták, csikizték és persze szórakoztatták a kis hölgyeményt. Retusálás közben is állandóan nevettem, mert eszembe jutott az a káosz, amit rendeztünk aznap. Imádtam!!!
Black and white PILLANAT-képek következnek:



ilyen típusú fotóból sok lett
:


megtapsolta magát

és végül egy olyan kép, amin gyakorlatilag semmi sem “jó”, de mégis nagyon szeretem:
Remélem Nektek is mosolyt csalt az arcotokra!
Sulikezdéstől karácsonyig…
már nincs is olyan sok idő hátra. Kisiskolás koromban gyakran nyugtattam azzal magam az évnyitó utáni napokban, hogy “nem baj, mindjárt itt a karácsony”. És tényleg hamar eljön ám… Nem gondoltam volna, hogy ezt a bejegyzést október előtt meg fogom írni, de az érdeklődések alapján szükségesnek érzem már. Bizony, a karácsonyi ajándék fotózásokról van szó.
Az időpontot tekintve azt javaslom, hogy aki kapkodás és rohanás nélkül szeretné előkészíteni a fotókat (kereteztetés, előhívatás a rokonoknak, képeslap készítés, stb.) az legkésőbb december első hetéig bezárólag jöjjön fotózni. Időpontot kérni már mostantól is lehet, ha valaki biztosra szeretne menni.
Az ünnepre való tekintettel speciális “karácsonyi csomagot” állítottam össze Nektek, ami azoknak lesz jó választás, akik nem szeretnének egy teljes fotósorozatot, csupán néhány képet.
A karácsonyi csomaghoz apró ajándék is jár, ami meglepetés lesz tőlem!
Elérhetőségeket a ‘KAPCSOLAT’ fülecske alatt találtok.
A fotózásról általánosságban itt olvashattok bővebb infót.
Szép napot mindenkinek!
Szőke herceg
Gergőnek hívják és 4 hónapos. Az anyukáján kívül egy kedves dédimama kíséretében érkezett hozzám, aki a fotózás alatt sokat segített nekünk. Mindvégig tündéri jófiú volt, és még egy félórás szundit is beiktatott, az egyik kellék, konkrétan egy régi bőrönd közepén.
A sorozat jeles alkalomra készült ajándékba, méghozzá a szülei első házassági évfordulójára.
Gergőnek számtalan arcát ismerhettem meg, ezek közül néhány mutiba:

frizura 1:


bőröndben alvás és frizura 2:

lábujj kukucskál:

