Földre szállt angyal
Nehezen találok szavakat… Olyan élményben volt részem a héten, amilyenben még soha azelőtt. Ez a pinduri kislány mindössze 3 hetes és egy igazi csoda. A hab a tortán pedig az, hogy az édesanyja egy nagyon kedves, rég nem látott barátnőm, akivel végre újra találkozhattam. Míra elképesztően cuki hajszerkezettel született, már a kórházban is csodájára jártak az emberek. Picit én is ringattam őt, és próbáltam magamba szippantani a lehető legtöbb babaillatot, hogy minél tovább “hasson”
Még mindig a hatása alatt vagyok. Nna elég belőlem, jöjjenek a képek
G., nagyszerű anya vagy!!!
Haj

A virággal szeretnénk ezúton is üzenni a tavasznak, hogy igazán jöhetne már…

Mosolygott álmában



Egyedi alvó póz. Egyemmeeeeeeeeeg!

Még egyszer köszönöm Nektek ezt a csodás napot!!!
Családi album
“Kisebb” szervezkedést igényelt a fent említett project, de a végeredményt tekintve nagyon megérte. Nagymamának és nagypapának közeledik a születésnapja, így a család elhatározta, hogy egy nagy fényképalbumot ajándékoznak nekik, amit friss képekkel töltenek majd fel. Eljöttek hozzám egyik nap mind a 16-an, ami 5 külön családot jelent. Szerencsére a gyerekek és a felnőttek is egyaránt türelmesen végigvárták mindenkinek a sorozatát, hogy a végén összeállhassanak mind a 16-an egy képre. Volt itt minden: sminkelés, fésülködés, öltözködés, buborékfújás, angyalszárny próbálgatás, plüssállat dobálás, pizzarendelés, és teljes káosz is. Nagyon jól mulattam személy szerint.
Jöjjenek hát a gyerekek fotói, először a két csodaszép szemű és hajú nagylányról:

3 testvér közül elsőként a legidősebb, Zolika:

A karatebajnok, Lili:

és kicsi Emma, aki a szappanbuborékok bűvöletében ácsorog:

Mikor a képeket visszanézem, mindig elnevetem magam
Nah és persze a végén a jól megérdemelt jutalom tőlem, mert annyira ügyesek voltak:

Új szerzemény
Mármint a dézsa, amit már régóta szerettem volna beszerezni, és most egészen véletlenül bukkantam rá egy helyen. Persze nem tudtam otthagyni. A babát és anyukáját már ismerősként üdvözölhettem a stúdióban, hiszen tavaly már jártam náluk. Maya azóta sokat nőtt, a saját kis nyelvén mondja a magáét, és rengeteget fejlődött. Nagyon cuki. Öröm volt újra látni őket!


Mellesleg alig várom már, hogy jó idő legyen és mehessünk kicsit a szabadba is fotózni. Rengeteg ötlet van a fejemben, szeretném már végre őket megvalósítani…
Drága kicsi Philipp
Egy tünemény! Anyukája magyar, apukája pedig német, innen a különleges név. A fotózás alatt végig vidám és együttműködő volt, amúgy meg egy igazi kis pasi már 4 és fél hónaposan is. Imádtam!
Mosolyalbum következik:



amikor beszélget anyukájával:

és amikor csodálkozóan néz:

